Bemutatkoznak a YSC szertartásvezetői: Ismerjétek meg Adriennt

„Nagyon szeretek abban hinni, hogy sok kicsi sokra megy. Én mint kicsi, remélem, hogy jobbá teszem apróságokkal mások életét.”

A szertartásvezetés mellett mely területen dolgozol? Mit szeretsz abban, amit csinálsz?

Franciát tanítok magyaroknak, és magyart külföldieknek. A tanítás abban hasonlít a szertartásvezetésre, hogy ott is végigvezetek másokat egy folyamaton (ez a tervezésre és magára az esküvői szertartásra is igaz), amin már másokat is végigvezettem. Jó érzés, ha bíznak bennem, ha elhiszik, hogy "csak meg kell ezt meg azt csinálni", akkor képessé válnak egy nyelvet beszélni. A legjobb pillanatok azok, amikor bátran próbálkoznak a tanulók, amikor a korábbi ismereteik alapján létrehoznak valamit: egy kifejezést, egy mondatot, akár egy nyelvtani struktúrát. Olyankor úgy érzem, hogy elindultak, benne vannak a nyelvben, valamit már értenek; ez a valami pedig adhat annyi motivációt, hogy az unalmasabb, monotonabb tanulási részeket is megcsinálják.

Melyik szertartáselem a kedvenced és miért?

Ez nagyon nehéz kérdés, mert több van, először a bevonulás jutott eszembe, de mondjuk ott az én szerepem eléggé minimális, persze leszámítva azt, amikor kitaláljuk számos szempontot is figyelembe véve, hogy ki kivel vonul be. Mégis inkább a szülőköszöntést mondanám. Vagy a fogadalmakat. Mondjuk ezekben is inkább az előkészületnél van szerepem. Ezek számomra a legérzelmesebb részek, amiket a legnehezebb komolyabb meghatódás (azaz sírás) nélkül végignézni és hallgatni. A szülőköszöntés egyrészt érdekes külföldi szemmel nézve, számos más kultúrában máskor, más módon szokás a szülőknek vagy a családnak köszönetet mondani. Másrészt fontos szimbolikus lépés, mert a házasságkötés által a születési család helyére vagy mellé odakerül a házaspárunkkal létrehozott családunk. Egyszerre továbblépés, de egyesítés is.

Szerinted mitől különleges a YSC, mint szertartástervezési módszer?

Mi tényleg olyan szertartást szeretnénk csinálni, mint amit a pár szeretne. Ehhez kell némi intuíció és tapasztalat a mi részünkről, de szerencsére mivel a tervezés folyamatába bevonjuk a párokat, így nagyon valószínű, hogy sikerül elérni ezt a célt. Nekem akkor van könnyű dolgom, ha a pár sok mindent megoszt magáról, közel enged magához. Ilyenkor el is szoktam mondani, hogy a rengeteg történetből nem fogok tudni mindent felhasználni direkt módon (azaz nem fogom beleszőni a szövegkönyvbe), de indirekt módon nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szöveg jól sikerülhessen.

Melyik szakasz áll a legközelebb hozzád a szertartástervezési folyamatból és miért?

A szövegírást élvezem a legjobban, azon belül is a sztoriét. Minden alkalommal izgatottan várom, hogy a pár hogyan fog rá reagálni, tényleg úgy tekintettem erre, mint egy ajándékra, amit nekik adok. Persze borzasztóan szenvedek is az írás közben, mert az ihlet nem mindig jön, sőt. De ha egyszer csak összeáll a kép, azaz úgy érzem, hogy tényleg találtam valami olyan motívumot, történetszálat, megközelítést, vagy akár apróságot, ami mentén úgy tudom elmesélni a történetet, ahogy még senki, az nagyon felvillanyoz.

Neked mit ad a YSC, mint szertartásvezetői csapat?

A folyamatos tanulás és fejlődés lehetőségét. Biztosan lehet ezt a munkát is rutinból végezni, de nekem vonzóbb az az irány, hogy minden évben jobb szertartásvezetővé válhatok. Borzasztóan szeretem meghallgatni a többiek beszámolóit a megtartott szertartásokról, azokból is tanulni.

Házas vagy? Számodra miben rejlik a házasság értéke?

Igen, házas vagyok. Ironikus módon nekünk csak egy nagyon egyszerű városházi esküvőnk volt (még gyűrűt se húztunk), amit sokáig titkoltunk is, hogy majd a lagzink alkalmával mi azt a szertartást érezhessük az igazinak. Erre a lagzira azóta sem került sor számos okból kifolyólag. Én azt szoktam mondani, hogy ha majd a fiunk akkora lesz, hogy rá merem bízni a gyűrű behozását, akkor megtartjuk. Mindezt azért meséltem el, mert annak ellenére, hogy össze is házasodtunk meg nem is, van köztünk egy mágikus kapocs, ami minden nagy és egészen apró döntést befolyásol. Valahogy egy irányba tart mindent, ami racionális és azt is, ami irracionális.

Mesélj egy számodra kedves személyes tárgyadról?

A tollasütőmet választottam. Mindig is nagyon szerettem tollasozni, azelőtt, hogy megtudtam volna, hogy ez egy sport is a teniszhez hasonló szabályokkal. Vicces, de a tollaslabdázás kicsit olyan, mint a szertartásvezetés: előfordul, hogy mások rácsodálkoznak, hogy ilyen van, és el kell magyarázni, hogy miről is szól.

Szóval hogy miért választottam? Azzal kezdődik, hogy tollasozni a szüleim tanítottak meg. Van is erről emlékképem, hogy Anyukámmal tollasozunk az udvaron: süt a nap, sokat nevetünk, számoljuk az ütéseket... Ekkor annyira szerettem a tollasozást, hogy azt gondoltam, tollaslabdázó leszek. Aztán először az egyetemi évek alatt volt lehetőségem pályán játszani, és itt végleg egyértelművé vált számomra, hogy ez a legjobb sport. Később a férjemmel is jártunk rendszeresen edzésekre, sőt tollastáborba is. Biatorbágyon (ahol lakunk) akkor indult a felnőtt tollas, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, így akkor nem mertem járni. A szülés után ez volt az első olyan esti programom egyedül, amiről nem értem haza altatásra.

Ez a tökéletes kikapcsolódás számomra. Ahogy a jógában és a futásban is, ebben is megélem, hogy fizikai lény is vagyok (bármi vicces is ezt így leírni). Játék közben egyrészt teljes flowba tudok kerülni, szinte egy más tudatállapotba. Egyszerűen imádom.

Szerinted mi az élet értelme?

Nagyon szeretek abban hinni, hogy sok kicsi sokra megy. Én mint kicsi, remélem, hogy jobbá teszem apróságokkal mások életét. Szeretek kicsit csevegni a boltos nénikkel, hátha jobb kedvük lesz. Sokáig önkénteskedtem a Világítani Fogok Egyesületnél, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek biztosítottunk szabadidős programokat. És hát a jelenlegi fő projekt: a kisfiam. Biztosan elrontok én is sok mindent, de nagyon bízom benne, hogy a benne lévő öröm, jókedv, nyitottság egész életében megmarad.

A fotókért köszönet Gerencsér Grétának!

Kérj ajánlatot Adrienntől!